Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Áramló terek, játékos fények a Bauhaus szellemében – Szalontai Virág, a LOSZ Év pályakezdő lakberendezője 2026 győztese mutatja be munkáját

Miért hasznos az aktuális trendeken túlmutatva, következetesen ragaszkodni az időtálló megoldásokhoz? A lakberendezésben megjelenő innovációkat hogyan lehet és érdemes összhangba hozni a múlt értékeivel? Működnek-e a régi reflexek a tervezésben és hallgathatunk-e az ösztöneinkre, amikor enteriőröket alkotunk? Sok-sok kérdés és tanulságos válaszok Szalontai Virágtól, aki pályakezdő kategóriában hozta el a LOSZ Év lakberendezője 2026 pályázat díját.

- Egészen kicsi korom óta vonzottak az épületek, de főként az alaprajzok, így míg mások kiscicát rajzoltak az oviban, én már akkor az álomházamat terveztem. Az élet végül másfelé sodort, de később visszataláltam önmagamhoz, és a belső terek iránti szenvedélyem ma már lakberendezőként a hivatásommá vált – kezdi a bemutatkozást Virág, akinek az idei pályázata volt a második, amelyen elindult. Szereti a kihívásokat, ezért tavaly még a Junior Art Center hallgatójaként, a tanulmányai mellett próbálta ki magát. Akkor ugyan shortlistre került, de saját bevallása szerint „túlságosan biztonságos megoldásai” nem hozták meg számára az áhított győzelmet. Idén viszont arra törekedett, hogy kilépjen a megszokott keretek közül, ezért egy sokkal művészibb anyaggal készült, amit sok kutatómunka és személyes útkeresés előzött meg.

Szalontai Virág lakberendező
Szalontai Virág lakberendező, a LOSZ Év lakberendezője 2026 pályázat győztese, Pályakezdő kategóriában

A tervezés során számos alaprajzi nehézségbe ütközött, amire egyébként számított is, hiszen a pályázat kiírása minden évben kihívás elé állítja a tervezőket. A megrendelői igények és a rendelkezésre álló tér összehangolása szándékosan nem egyértelmű feladat, így minden évben sokat kell gondolkodni az alaprajzi megoldásokon. - Számomra most mégis az időfaktor okozott komolyabb fejtörést. A két ünnep közötti időszakot nem számítva szűk három hetünk maradt egy háromszintes családi ház megtervezésére és részleges dokumentálására, így néha kétségeim támadtak, hogy egyáltalán be tudom-e fejezni a terveket a határidő előtt – sorolja a nehézségi pontokat Virág

Szalontai Virág lakberendező győztes pályaműve

A fiatal tervezőt régóta foglalkoztatja az időtállóság kérdése. Magától értetődően a pályamunkájában is arra kereste a választ, hogyan lehet a trendeken túlmutató, az évtizedek próbáját kiálló designt alkotni. A válaszokhoz a Bauhausból merített inspirációt, amely időtlen formavilágával és puritán eleganciájával ma is éppoly megnyerő, mint kilencven évvel ezelőtt. - Egyfajta múlt és jelen közötti párbeszédet szerettem volna bemutatni a pályamunkámban, ahol a legmodernebb high-tech megoldásokat ikonikus Bauhaus darabokkal, valamint kortárs magyar tervezők – többek között Esther Knopfler, Kele Sára és a Kara & Co – munkáival ötvöztem. Arra törekedtem, hogy a múlt értékei és a jelen innovációi úgy találkozzanak egy térben, hogy a szemlélő ne éles határokat érzékeljen, hanem egy egységes, kortalan vizuális élményben részesüljön – magyarázza Virág. A tervezés egyik kulcsmomentuma a lépcsőház megnyitása, amely lehetővé tette az alsó szint átláthatóságát, miközben a lépcső szoborszerű tömegével a nappali fókuszpontjává vált. - Eleinte azt gondoltam, erre csak részlegesen lesz lehetőségem, mert egy kémény elzárta a kilátást, ám statikai szempontból végül nem jelentett akadályt, így a lépcső elnyerhette végső formáját, és a nappali valódi ékkövévé válhatott – mutatja az egyik figyelemre méltó részletet.

Szalontai Virág lakberendező győztes pályaműve

Virág kedvence egyértelműen a konyha, bár kezdetben ez tűnt a legtöbb nehézséget rejtő résznek. A helyiség adottságai közel sem voltak optimálisak, az ablakkiosztása jelentősen megnehezítette a tervezést. - Sokáig ezt hátrányként kezeltem, és próbáltam vizuálisan eltüntetni az ablakokat, aztán egyszer bevillant, hogy inkább ki kellene emelni, és a benapozottságból előnyt kovácsolni. Így született meg a mozgatható ablaktáblák ötlete, amely izgalmas fény-árnyék játékot teremt, kihasználva a természet egyik lecsodálatosabb elemét, a természetes fényt. Emellett a konyha formavilága is különleges: a magasított lábazat és a kiugratott frontok egyfajta groteszk arányrendszert alkotnak, amely tudatosan eltér a megszokott megoldásoktól.

Szalontai Virág lakberendező győztes pályaműve
Szalontai Virág lakberendező győztes pályaműve

Virág tervezői hitvallásában az egyensúly játssza a főszerepet: a művészi és a gyakorlati gondolkodásmód közötti harmonikus egyensúlyra törekszik. - Még a legmerészebb ötleteimnél is szem előtt tartom, hogy ki és hogyan fogja használni az adott teret, hiszen egy klasszikus műtárggyal ellentétben egy otthon nem kizárólag vizuális élmény. Ugyanolyan fontos a funkcionalitás és a használhatóság, mint az esztétikum – fogalmazza meg az egyik legfontosabb gondolatot.

Szalontai Virág lakberendező győztes pályaműve
Szalontai Virág lakberendező győztes pályaműve

Mit tanácsol egy fiatal, ám immáron a szakma által is elismert lakberendező? Miért érdemes szakemberhez fordulnunk, ha otthonunk kialakításának, átépítésének vagy felújításának küszöbén állunk? - A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor sok esetben egyetlen négyzetméter lakótér is emberek éves jövedelmével vetekszik, valójában az a luxus, ha valaki házépítés vagy ingatlanvásárlás előtt nem kér szakértői segítséget. Egy lakberendező vagy belsőépítész nem csupán a dekorálásban nyújt támogatást: értékes négyzetmétereket takaríthat meg, vagy olyan területeket tehet hasznos élettérré, amelyek egyébként kihasználatlanok maradnának. Az ízléses végeredmény, ahová minden nap öröm hazaérni, ehhez képest már csak hab a tortán – érvel meggyőzően a tervező.

Szalontai Virág lakberendező győztes pályaműve

Kétségtelen, hogy pályakezdőként a legnehezebb bizonyítani, hiszen ilyenkor még alig-alig áll rendelkezésre olyan megvalósult projekt, amelyen keresztül megmutathatná magát egy tervező. - A LOSZ pályázata remek lehetőség arra, hogy kompromisszumok nélkül álmodjunk, bemutassuk az egyéniségünket és művészi víziónkat, miközben ügyfeleket vagy szakmai elismerést szerezhetünk. Emellett nagyon értékesnek tartom a szakmai zsűri visszajelzését is, ami által tanulhatunk, fejlődhetünk. Egy ilyen magányos szakmában ritkán jut el hozzánk az építő kritika, főleg ilyen szakemberek tollából – foglalja össze Virág a pályázaton szerzett tapasztalatait.

Szalontai Virág Studio Y Not
Szalontai Virág
Szalontai Virág
Népszerűek a témában

Gyógyító erejű otthonok - a biofilikus design térhódítása 2025-ben

Őszi hangulat otthon: meleg fények, puha textíliák – 10 ötlet, 20 könnyen beszerezhető termékkel

Lakberendezési trendek 2025-ben: fenntartható, stílusos és időtálló otthonok

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

AREZZO Rituálé

Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Luxus fürdőszoba – hogyan teremtheti meg saját otthonában?

A tér minden eleme ugyanannak a történetnek a része – Bemutatjuk Németh Rita lakberendezőt, az Év szobája 2026 pályázat második helyezettjét

Lakberendezési trendek 2026-ban: meleg színek, karakteres formák és modern art deco újragondolva

“Szerintem egy lakás akkor működik jól, akkor lesz élhető, ha logikus a térszervezés, a helyiségek megfelelő arányúak, praktikusan kapcsolódnak egymáshoz és mindennek megvan a helye” - bemutatjuk Sallak Andrea enteriőrtervezőt

„Egyszerűség, semmi nagyzolás, csillogás, hivalkodás” – ebben a szellemben alkot Prágai Eszter lakberendező, az Év szobája 2025 pályázat 1. helyezettje

„Különleges kihívásként élem meg a terek újragondolását, a harmóniát sugárzó látványvilág megalkotását” – Kárpáti Krisztina, az Év fürdőszobája 2025 pályázat 1. helyezettje

„Az, hogy valami jól néz ki a Pinteresten vagy az Instagramon, nem biztos, hogy a való életben is működik” - hívja fel a figyelmet Izsák Renáta lakberendező az Év fürdőszobája 2025 pályázat közönségdíjasa

„Az enteriőrök ne csupán szépek, hanem jól használhatók és élhetők legyenek” – de Jonge Noémi, a LOSZ Év lakberendezője 2024 pályázatának pályakezdő nyertese

„A design ne legyen öncélú, de ahol tere van, ott mutasson újat, felszabadítót!” - Rátkai-Rajnai Rózsa „Zsazsa”, a 2023 Év lakberendezője

„Az igazi otthon érzetét az adja, ha az megfelel az ott élők saját stílusának” – Nagy Ibolya, az Év fürdőszobája 2024 pályázat közönségdíjas lakberendezője

„Kövesd a szíved, ne a trendeket!” – vallja Salamon Enikő lakberendező, az Év szobája 2024 pályázat díjazottja

„A jövő fürdőszobáinak biztosan a praktikum lesz az alapja, de emellett könnyed érzetet keltő, szoborszerű, önmagukban is szép szaniterek alkotják majd” – bemutatkozik Lajos Noémi, az Év fürdőszobája 2024 pályázat győztes tervezője

„A jövő otthonait az élhetőség, a fenntarthatóság, az alkalmazkodás és a természetközeliség kell, hogy jellemezze” – Bemutatkozik Pásztor Gergő, az Év szobája 2024 pályázat közönségdíjasa

Egy magyar design a világ színpadán: szavazzunk együtt a Geberit Design Contest 2026 nemzetközi fordulójában!

Kaliforniai szemlélet, európai elegancia – egy ipari pince új élete Laki Adrienn tervei alapján

Közös nevező, közös siker – tizenegyedik alkalommal rendezte meg Őszi Szakmai Konferenciáját a LOSZ

„Azt szeretném, hogy mindenki tudja, miért jó ma LOSZ tagnak lenni" - Interjú Terpák Mónikával, a Lakberendezők Országos Szövetségének új elnökével