Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Beköszönő – Az építő közösség, Bodnár György blogja

A neves építőipari szakember, az Építem a házam könyvek szerzője és Az építő közösség alapítója ezentúl a HOMEINFO.hu olvasóit is segíti a felújításban és építkezésben. Most 750 ezer forint értékben felújítást is nyerhetnek olvasóink.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Kedves Olvasóm!

Bodnár György vagyok, és az a nagy öröm és megtiszteltetés ért, hogy meghívtak az általam nagyra tartott homeinfo.hu-ra blogolni.

Bár nem látok bele vendéglátóim fejébe, de gondolom, a meghívás annak szól, hogy egy olyan „projekt” felépítésén munkálkodom, amelynek céljai sok hasonlóságot mutatnak a Homeinfóéval.
Bő két évvel ezelőtt Az építő közösség azért jött létre, hogy valódi, hiteles segítséget nyújtson a házépítésre, házfelújításra készülőknek terveik megvalósításában. Abban szeretne segíteni, hogy igazán felkészülten vághassanak bele életük egyik nagy beruházásába. (Húsz év tapasztalata mondatja velem: ez sajnos Magyarországon egyáltalán nem jellemző…)

Az építő közösség, Bodnár György blogja

Az építő közösség szervezése, fejlesztése természetesen rengeteg tapasztalattal jár – ezekből a tapasztalatokból szeretnék hetente valamennyit megosztani Önökkel – hátha az oldalon olvasható sok hasznos írás mellett ezekkel is segíthetek.

Ebben a beköszönőben mindjárt egy játékot is hoztam, amely nem kisebb nyereménnyel kecsegtet, mint egy 750 ezer forintos házfelújítással!

November 1-jéig lehet játszani három egyszerű kérdés megválaszolásával – ki tudja, hátha éppen Önök közül kerül ki az, aki jelentős segítséget kap családi háza felújításához! (Nem kell sietni, a nyeremény két évig beváltható.)

Játszani ide kattintva lehet!

Legközelebb arról szeretnék írni, mire számíthatnak azok, akik állami támogatásban bíznak házterveik megvalósításához. Remélem, találkozunk!

Az építő közösség, Bodnár György blogja

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

AREZZO Rituálé

Elegáns Pivot ajtók a Hörmann vállalattól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Szabad mozgás a fürdőben, avagy minden, amit tudnia kell az akadálymentesített fürdőszobákról

„Egy enteriőr akkor működik igazán, ha nem akar mindenáron hatni, mégis hatással van ránk” – Joó Adrienn, az Év szobája 2026 pályázat díjazottja

„Úgy gondolom, hogy minden projektben ott van a lehetőség valami maradandót alkotni” – Mihálydeák Krisztina lakberendező és díjnyertes munkája, a Madárlátta pékség

Nem akarsz éveket várni kőművesre? A Xella megmutatja, hogyan építsd meg saját házad falait

Fürdőszoba felújítás hatékonyan, Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel

Gyors, tiszta és innovatív megoldás: Ytong lépcsőelemekkel egyszerűbb az építkezés

Több mint fa: így épít jövőt az ÁcsBudapest

Multipor: fenntartható és hatékony megoldás otthona hőszigetelésére

Felújítás? Válaszd az Ytongot!

Innovatív Leier Mintaház Szentendrén – Gyors és energiahatékony megoldás a jövőért

Hasznos tippek egy egyszerű lakásfelújításhoz

„Az igazi otthon érzetét az adja, ha az megfelel az ott élők saját stílusának” – Nagy Ibolya, az Év fürdőszobája 2024 pályázat közönségdíjas lakberendezője

„Kövesd a szíved, ne a trendeket!” – vallja Salamon Enikő lakberendező, az Év szobája 2024 pályázat díjazottja

Egy magyar design a világ színpadán: szavazzunk együtt a Geberit Design Contest 2026 nemzetközi fordulójában!

Kaliforniai szemlélet, európai elegancia – egy ipari pince új élete Laki Adrienn tervei alapján

Miért olyan állapotú a magyar ingatlanállomány, amilyen? Miért maradnak el a felújítások?

A tetőablak beépítés ára 2026-ban