Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

A lakásvásárlási illetékről

A magánszemély által történő ingatlanszerzési illetéket az állam 2010 január 1-től lecsökkentette.Az új illetékszabály annyiban változott az eddigiekhez képest, hogy a felső sáv illetékfizetési kötelezettséget 6 %-ról 4 %-ra módosították.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

ugyintezes_illetek

Ennek következtében a megvásárolandó ingatlan értékéhez viszonyított lakásvásárlási illeték a következők szerint alakul 2010-től:

  • 4 millió forint forgalmi értékig 2%, a 4 millió forint forgalmi értéket meghaladó rész után pedig 4%. Egy példával bemutatva a fentiek azt jelentik, hogy egy 10 millió forintos vételárú lakás vagyonszerzési illetékét a következőképp kell kiszámolni:
  • 4 millió forintig 2%, azaz 80 ezer forint, a 4 és 10 millió forintos összeg között pedig 4%, azaz 240 ezer forint, vagyis egy 10 millió forintos ingatlan megvásárlása után összesen 320 ezer forint visszterhes vagyonszerzési illetéket kell kifizetni az államnak.

Méltányossági alapon továbbra is ad illetékfizetési kedvezményt, illetve részletfizetési lehetőséget az állam azoknak, akik kérik.

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

AREZZO Rituálé

Elegáns Pivot ajtók a Hörmann vállalattól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Ne mondjon le a görgős zuhanykabinokról, itt a legújabb generáció

Innovatív Leier Mintaház Szentendrén – Gyors és energiahatékony megoldás a jövőért

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Ytong: ahol a minőség, a fenntarthatóság és az elkötelezettség találkozik

Különleges szolgáltatással számítható ki, hogy mennyibe kerülne most a házépítés

Leier Rendszerház ajándék térkővel és kerítéssel az építkezőknek

CSOK Plusz: elérhető közelségben az áhított otthon

Gyors házépítés, tartós megoldás - Egyre kedveltebbek az előre tervezett típusházak

Ezt a szolgáltatást minden kivitelezőnek ismernie kell! A Wienerberger „Első sor” megoldása az, amire minden építtető vágyott, még ha eddig nem is tudott róla

10 lakberendezési és felújítási „csodamódszer", aminek jobb, ha nem dőlsz be

Zártkertből otthon? Így építkezhet okosan és szabályosan

Nem akarsz éveket várni kőművesre? A Xella megmutatja, hogyan építsd meg saját házad falait

Fürdőszoba felújítás hatékonyan, Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezzel