Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Ezt a szolgáltatást minden kivitelezőnek ismernie kell! A Wienerberger „Első sor” megoldása az, amire minden építtető vágyott, még ha eddig nem is tudott róla

Az építkezés során a precizitás és megbízhatóság éppolyan fontos, mint a jó minőségű alapanyagok. A Wienerberger, az építőipari anyagok szakértője ezt felismerve vezette be az „Első sor” szolgáltatását a Porotherm Rapid, vagyis a felfekvő felületükön síkra csiszolt termékek esetében, ami egyszerre teszi könnyebbé a kivitelezők munkáját és biztonságosabbá az építkezést. A vállalat szakemberei segítik a kivitelezőt a Rapid falazat első sorának kialakításában, az építkezés helyszínén mutatva be az innovatív, idő és víztakarékos Rapid technológiát – mindezt minden költségtől mentesen.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Az építkezés nem egyszerű feladat. Számtalan dologra kell odafigyelni, hogy az egyelőre még csak a tervrajzon elképzelt álmok végül kézzel foghatóvá váljanak. Fontos a megfelelő alap elkészítése, a kiváló minőségű építőanyagok kiválasztása, de az sem árt, ha a kivitelezés során is szakértő segítséget kapunk. A kivitelezők számára térítésmentes „Porotherm Rapid Első sor” szolgáltatás keretében az építkezés egyik legfontosabb és legtöbb hibalehetőséget magában rejtő folyamatában nyújt szakmai segítséget a Wienerberger a Rapid falazási technológiára vonatkozóan. A vállalat országszerte elérhető szolgáltatását bármely kivitelező vagy akár az építtető is kérheti. A Rapid falazási technológiánál az első sor szakszerű indításával megelőzhető és elkerülhető minden, a rossz szintezésből vagy mérésből adódó későbbi egyenetlenség. Sőt, elkerülhető a későbbi visszabontás, vagy az olyan szerkezeti hibák, melyek esetleg csak az építkezés egy később szakaszában jönnének elő.

Wienerberger Porotherm Rapid „Első sor”

Szakmai segítség az alapoktól

A szolgáltatás során a Wienerberger szakemberei az építkezés helyszínén szakmai támogatást nyújtanak a Porotherm Rapid falazási technológiát még nem, vagy kevéssé ismerő kivitelezők számára. A helyszíni bemutató során megmutatják az első sor elkészítésének minden fortélyát és legfőbb lépéseit, hogy a végeredmény egy biztos alap legyen. A kivitelezőket a teljes folyamaton keresztül támogatják: végig kísérik, ahogy a brigád a teljes épület első sorának lerakását a korábban megvásárolt építőanyagok felhasználásával szakszerűen elvégzi. Bemutatják a Porotherm Rapid technológiát és az ehhez kapcsolódó termékeket, szerszámokat. A technológia alkalmazása ugyanis számos előnyt jelent az építtetőnek, kivitelezőnek, a környezettudatos megoldással akár felére is csökkenhet a falazási idő, valamint a téglák speciális kialakításának köszönhetően kevesebb kötőanyagra és vízre van szükség a falazáshoz.

A mennyiséget is kiszámolják – díjmentesen

A Wienerberger nemcsak a falazásnál segít, már a tervezésnél is bevonható az építkezési folyamatba. Szintén ingyenes anyagmennyiség-számítási szolgáltatásával a legtöbb időt igénylő, legösszetettebb és legnagyobb felelősséggel járó részét veszik át az építkezésnek, vagyis kikalkulálják azt, hogy a házépítéshez, vagy felújításhoz melyik építőanyagból mekkora mennyiségre van szükség. Legyen szó tégláról, áthidalóról, egyéb falazati termékről, födémrendszerről, tetőcserépről, vagy annak kiegészítőiről, ereszcsatornáról, homlokzatburkolatról, vagy akár térkőről, lapról, kerítésről, a tapasztalt szakemberek segítségével egyszerűen és gyorsan segítséget kaphatunk. A szolgáltatás valamennyi, a Wienerberger által gyártott márka (Porotherm, Tondach, Terca, vagy Semmelrock) termékeinek mennyiségszámításához könnyen elérhető online segítséget nyújtanak. Ehhez csupán el kell küldeni az épület terveit, alaprajzát, homlokzati rajzait, illetve metszetrajzait és a szakértők díjmentesen kiszámolják a munkához szükséges mennyiségeket.

RAPID FALAZÁSI TECHNOLÓGIA ANYAGMENNYISÉG SZÁMÍTÁS

Népszerűek a témában

Felújítás? Válaszd az Ytongot!

Több mint fa: így épít jövőt az ÁcsBudapest

Innovatív Leier Mintaház Szentendrén – Gyors és energiahatékony megoldás a jövőért

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

AREZZO Rituálé

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Az akril kád felújítása – a legjobb módszerek akár házilag is

Több mint fa: így épít jövőt az ÁcsBudapest

Multipor: fenntartható és hatékony megoldás otthona hőszigetelésére

Felújítás? Válaszd az Ytongot!

Megbízható szakembert keresel? Itt találod meg a legjobbakat!

Innovatív Leier Mintaház Szentendrén – Gyors és energiahatékony megoldás a jövőért

Ezt árulja el rólad a kerítésed

Kerítést tervezel? Ezt a 3+1 dolgot mindenképp gondold át előtte!

5+1 ok, amiért téglával építsd az otthonod

Fal csúcstechnológiával: ez a csiszolt tégla

Újragondolt építészet: fenntartható Ytong családi ház

Pala helyére pala? Tetőfelújítás szép és könnyű anyaggal

5 ok, amiért érdemes az Ytong lépcsőelem beépítését fontolóra venni

Amikor minden összeáll: 360 fokos kampánnyal vezette be megújult Mesterház programját a Wienerberger

A nyári hőhullámok újra ráirányítják a figyelmet a városi burkolatok szerepére

10 lakberendezési és felújítási „csodamódszer", aminek jobb, ha nem dőlsz be

Zártkertből otthon? Így építkezhet okosan és szabályosan