Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Üveggyapot szigetelés tapasztalatok, üveggyapot szigetelés vélemények, üveggyapot szigetelés ötletek, üveggyapot szigetelés cégek, üveggyapot szigetelés képek, üveggyapot szigetelés tippek

Most éri meg igazán szigetelni - Az állami lakásfelújítási programmal akár egy nap alatt 25 százalékkal csökkentheti fűtési költségeit

Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik. A tető hőszigetelése – az egyre népszerűbb fújható üveggyapot szigetelésnek köszönhetően – a legegyszerűbben, leggyorsabban elvégezhető munka. A támogatott lakásfelújítási hitel, szinte minden felújítási munkára igénybe vehető, többek között a lakóingatlanok szigetelésére is.

Fújható környezetbarát üveggyapot szigetelés

Nem kétséges, hogy korunk egyre sürgetőbben szükségessé váló energiatakarékos szemlélete, valamint az ebből eredő törekvései mára konkrétan megjelennek az olyan alapvető szinteken is, mint az épületszigetelés és épület felújítás.

Tetőtér – Tervezéstől a berendezésig

A magastetők alatti terület, a padlástér a bővíthetőség ígéretét hordozza magában a lakóházak, de akár a középületek esetében is. Mindez azonban számos, statikai, gépészeti és belsőépítészeti kérdést vet fel, melyeket még a tervezés szakaszában kell alaposan átgondolnunk.

Tető – Minden, amit a tetővel kapcsolatban tudnunk kell

A tető az épület egyik fontos teherhordó szerkezete, épsége, megfelelő stabilitása éppen ezért kulcskérdés. Az épülethez illő formát és kialakítást, a tetőfedés típusát, anyagát, színvilágát a tervezés során kell meghatározni, majd a kivitelezésnél - minden részletre kiterjedően - szakszerűen végigvinni. A cél, a tető évtizedekig tartó időtállósága és nem utolsósorban esztétikája.

Az Austrotherm kizárólagos tárgyalásokat folytat az URSA XPS üzletágának felvásárlásáról

Az Etex és az Austrotherm kizárólagos tárgyalásokat kezdett az Etex Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Németországban működő extrudált polisztirol (XPS) hőszigetelési tevékenységeinek esetleges értékesítéséről.

Az energiatakarékosság új dimenziója: HEM és padlásszigetelés

A hiányos szigetelés miatt az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón, míg 25 százaléka a tetőn keresztül távozik.

Csökkentse energiaköltségét 25 százalékkal akár egy nap alatt – mutatjuk hogyan!

Egy átlagos család éves rezsikiadása meghaladhatja az egymillió forintot is, melynek 75 százalékát a fűtés- és hűtés költsége adja. A legtöbb házban a megfelelő szigetelés hiánya miatt az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik. Ha nem akarjuk az utcát fűteni, már egy nap alatt is korszerűsíthetjük tetőnket, padlásunkat.

Hozza ki a legtöbbet az ingyenpénzből! Mutatjuk, hogyan

Nagyot ugrott tavaly a lakáskorszerűsítés és bővítés piaca és a lakásépítés mellett ezek hajtják majd idén is az építőipart.

Akár egy nap alatt 25%-kal csökkenthetjük fűtési költségeinket

A legtöbb házban a megfelelő szigetelés hiánya miatt az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik.

82 év alatt újulhat meg a teljes családi ház állomány Magyarországon. Unokáink már látni fogják?

Magyarországon 2,7 millió családi ház van. Energetikailag korszerűnek 5-10%-uk mondható, melyek energetikai korszerűsítést nem igényelnek, hiszen ezeket eleve a kor követelményeinek megfelelően építették, vagy már energiahatékonysági szempontból teljes körűen felújították azokat.

Gyorsabb kivitelezés, hosszabb távú megoldás – tetőszigetelés okosan

A tetőszigetelés okos megoldását képviselő ISOTEC egy olyan komplett rendszert kínál, melynek alkalmazásával hatékonyan küszöbölhetők ki a hagyományos technikák használatából eredő hibák.

Erre nagyon figyeljen! Változnak a hőtechnikai követelmények 2021-ben

Jó dolog, amikor az ember össze tudja kötni a kellemeset a hasznossal és ugyanígy több szempontból jó nekünk, ha a praktikust kötjük össze a kötelezővel. Hiszen, ha már valamire „hivatalból” is oda kell figyelnünk, azt miért ne tennénk úgy, hogy abból minden tekintetben a lehető legjobban jöjjünk ki? Erre jó példa az ISOTEC tetőszigetelés.

Akár egy nap alatt 25%-kal csökkentheti fűtési költségeit

Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35%-a a falakon, 25%-a az ablakokon, 15%-a a padlón keresztül, 25%-a pedig a tetőn át távozik. A tető hőszigetelése az egyre népszerűbb innovatív fújható szigetelésnek köszönhetően a legegyszerűbben, leggyorsabban elvégezhető munka.

Tetőtér beépítés könnyebben – Változó szabályok a tetőterek beépítésénél

Idén március 15-től változás történt a tetőtér beépítésére vonatkozó szabályozásokban.

A családi házak szigetelésével a levegőminőség is javítható

Magyarországon a magas téli szállópor koncentráció egyik fő oka az, hogy a családi ház állomány 70%-a, azaz mintegy 1,8 millió lakóépület nem, vagy nem megfelelően hőszigetelt, miközben a háztartások több mint harmada fosszilis energia felhasználásával fűt.

Édes élet a tető alatt: a hőszigetelés a kulcs

A megfelelő hőszigetelés a tetőtér-beépítés talán leginkább hangsúlyos eleme, hiszen a „padlást” eredetileg nem szobának tervezték, és a komfortérzetet a tető nem megfelelő szigetelése nagyban tudja csökkenteni. Mit ajánl a szakértő?

Milyen építőanyagot válasszunk?

Az építőipar praktikus újításai sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy leendő otthonunk minőségi lakókörnyezetet biztosítson számunkra, a bőség zavara ugyanakkor nehezíti lehetőségeink felmérését. Cikkünkben ezért bemutatjuk a legáltalánosabban használt építőanyagok jellemzőit, és azt, hogy milyen anyagokban érdemes gondolkodnunk, ha otthonunk építését tervezzük.

5 tipp a professzionális szigeteléshez

A professzionálisan megtervezett és kivitelezett szigeteléssel nem csak a gázszámla közel 50%-át, de rengeteg időt és sok bosszúságot is megspórolhatunk.

Tetőrendszerek, energiahatékonyság és tetődivat - Körkép a BMI Bramac tetőcserepek világából

Ha tetőcserepekről van szó, sokunknak a BMI Bramac neve jut elsőként eszébe – nem véletlenül. A cég mögött álló BMI Group Európa egyik legnagyobb tetőrendszereket és vízszigetelő anyagokat gyártó vállalatcsoportja, ami garantálja, hogy a piacon elérhető legjobb megoldásokat tudják nyújtani.

Gazdaságos üzemeltetés és értéknövelés

Megfelelő hőszigetelés nélkül nemcsak a fűtési vagy hűtési kiadások nőnek, de a fokozott hőveszteség korlátozhatja egy épület használhatóságát és negatív hatást gyakorolhat az ott dolgozók, illetve élők egészségére is.

Környezetbarát tetőszigetelés az e4 házon

Az építészeti terveknek megfelelően az e4 héz földszint és az emelet közötti hangszigeteléséhez a lépéshangok továbbterjedése ellen Knauf Insulation PTE és PTN lépéshang-gátló kőzetgyapot szigetelést alkalmaztak.

Látványos eredménnyel zárult a „Te mire költenéd a rezsit?” program

46%-kal csökkentette a gázfelhasználását a szakértők által kivitelezett, korszerű szigetelés – derült ki a Knauf Insulation által indított első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program eredményeiből.

A mennyezetek szigetelése a belső tér felől is hatásos lehet

Az ideális szobai hőmérséklet eléréséhez gyengén szigetelt födém esetén akár másfélszer akkora hőmennyiség szükséges, mint egy jól szigetelt födém mellett. A hőveszteséget pénztárcánk bánja a megnövekedett fűtési költségeken keresztül.

Hőszigetelés és környezetvédelem

Bármivel is szigeteljük házunkat, mindenképpen védjük a környezetet – ha kevesebbet fűtünk, kisebb lesz házunk káros szén-dioxid kibocsátása. Igazán zöldek azonban akkor lehetünk, ha még a burkolóanyagot is körültekintően választjuk meg.

Hőszigetelés rendhagyó kombinációban

A következő télen már konkrét mérések is alátámasztják annak a különleges és egyedi kombinált hőszigetelésnek a hatékonyságát, melyet egy érdi családi ház felújításán alkalmaztak. Az épület korszerű hőszigetelésénél a homlokzatra hőszigetelő anyagok kombinációja került.

Hőszigeteléssel negyedére csökkent a fűtésköltség

A hőszigetelt családi házak téli energiafogyasztása legalább 30–40 százalékkal csökkenthető. Ezt egy összehasonlító kísérlet igazolja, a Knauf Insulation Referenciaház Programjában két hasonló méretű és adottságú családi ház vesz részt.

Rezsicsökkentés hőszigeteléssel – az épület szigetelése

Elkezdődött a kísérlet, Magyarország első energiahatékonysági összehasonlító programjában a Knauf Insulation mérésekkel is igazolja, hogy hőszigeteléssel mennyi energiát és pénzt lehet megtakarítani.

Fújható üveggyapot hőszigetelés tetőtérbe

A tetőtér utólagos hőszigetelését teszi egyszerűvé a fújható üveggyapot hőszigetelő-anyag, legyen szó energetika felújításról vagy épp tetőtér-beépítésről.

Megtakarítás hőszigeteléssel

Háromlakásos sorház két szélső lakását hasonlítjuk össze hőszigetelés és energiamegtakarítás szempontjából – avagy a hőszigetelés a legjobb nyugdíj-előtakarékosság.

Hőszigeteléssel a kánikula ellen

A klímaberendezések is felelősek a klímaváltozásért, mivel 1 Celsius-fokkal történő hűtés háromszor annyi energiát igényel, mint a fűtés. Ördögi kör: minél többet használjuk a klímát, annál több szén-dioxidot bocsátunk ki, ezzel tovább rontva Földünk éghajlatát. Hőszigeteléssel azonban akár 5−7 Celsius-fokkal is hűvösebbé tehetjük otthonunkat.

Tetőtér-szigetelés gyorsan, felfordulás nélkül

A fújható üveggyapot-szigetelés olyan területek hatékony hőszigetelésére nyújt jó megoldást, ahol a hagyományos táblás vagy tekercses hőszigetelő anyagokkal nem, vagy csak nehézkesen lehetne boldogulni, illetve bontás nélkül tető és tetőtér gipszkarton mögötti szigetelésénél.

A tetőtér-beépítés tűzvédelmi szabályai

A tetőtér-beépítés fokozott tűzveszéllyel ját. Akár többemeletes bérházban, akár családi házban építik be a tetőteret mindenképp ismerni és alkalmazni kell az előírásokat.

Passzívházak hőszigetelése

A passzívház esetében a fő gondolat az épület hőveszteségének csökkentése és a passzív hőnyereség növelése. Sorozatunk harmadik részében bemutatjuk a leggyakrabban alkalmazott hőszigetelő anyagokat.

Hulladékból hőszigetelő anyag

Egyre többen figyelnek a környezetvédelemre, ezért kezd teret hódítani a szelektív hulladékgyűjtés. Az újrahasznosított papírból vagy üvegből többféle hőszigetelő anyag is készül. Így a szelektív hulladékgyűjtéssel kétszeresen is védjük környezetünket.

Hőkamerás szemmel a födémekről

Épületeink hőveszteségét jelentősen meghatározza a födémek hőszigetelése. A födémek hőszigetelő képessége pedig nagy hatással van a fűtésköltségre is, amely sokszor –anélkül is, hogy túlságosan meleg lenne –, horribilis összeget tesz ki.

Szigetelés a tetőn

A régen épült tetőtérbeépítések nem olyan minőségűek, hogy azok megfeleljenek a mai kor követelményeinek. Ha felújítjuk, fontos, hogy milyen funkciót tölt majd be, padlás vagy lakható tetőtér...?

Hőszigetelés hogyan, mivel?

Amikor hőszigetelésről beszélünk, sokan nem is sejtik, hány területet érint e téma: pincefal, pincefödém, lábazat, homlokzat, válaszfalak, talajon fekvő padlók...

Mivel szigeteljünk?

Az, hogy megfelelő hőszigeteléssel lássuk el házunkat, manapság nem kérdés. De tisztában vagyunk-e a különféle hőszigetelő anyagok tulajdonságaival? Segítünk eligazodni.

Helytelen tetőtér-beépítés

A tetőtér-beépítés lehetőségével mindenképpen érdemes számolni, ha a család „kinőtte” a meglévő teret. És ugyancsak megéri fölfelé terjeszkedni a társasházak esetében is. Hibák azonban mindig adódhatnak.

Költségkímélő és nélkülözhetetlen - szigetelés a tetőtérben

A szigetelésre fordított költségek hosszú távon megtérülnek, sőt, segítségükkel kiküszöbölhetők az egyes hibák is. A jó minőségű és megfelelő vastagságú hőszigetelés komfortérzetünk szempontjából nagyon fontos.