Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

„Öltöztess fel egy ajtót!” – ötletpályázat a Hörmann-tól

Hosszabb kihagyás után, idén újra pályázatot hirdet a Hörmann Hungária Kft. A május 3-tól meghirdetett kiírásban, ezúttal a fenntarthatóság témakörében, egy ajtó „felöltöztetését” várja el a pályázóktól a cég. A szakmai zsűri által kiválasztott műveket közönségszavazásra bocsátja, melyen az öt legtöbb szavazatot kapó terv, 50.000 forint díjazásban részesül.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Egy beltéri ajtónak sokszor nem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget, pedig ezek a termékek ahogy otthonunk, úgy életünk szerves részévé is válnak. Az ilyen típusú ajtók nem csak hasznos és előnyös funkciókat, hanem megannyi díszítési lehetőséget is magukba rejtenek.

Ezt a lehetőséget meglátva, a Hörmann Hungária Kft. ismét pályázatot hirdetett, melyben egy adott méretű beltéri ajtót kell, egy adott téma alapján „felöltöztetni”. Az elkészült pályaműveket szakmai zsűri bírálja el.

„Öltöztess fel egy ajtót!” Hörmann pályázat

„A Hörmann Hungária Kft. számára kiemelten fontos a tehetségek, a jó ötletek felismerése, gondozása. A most elindított ötletpályázat újra egy izgalmas vállalkozás a Hörmann Hungária Kft. életében, amelynek főszereplője azok – az igen népszerű beltéri ajtók – melyek jelen vannak mindennapi életünkben. Hozzáérünk, használjuk, de nem tulajdonítunk nekik igazi jelentőséget. A célunk az, hogy ez változzon: legyen valódi dísze az ajtó életünknek!” – mondta el Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. ügyvezetője.

A pályázati kiírást a Hörmann közösségi oldalán hirdette meg, ahova komment formájában várják a beadandó pályaműveket. A kiválasztott alkotásokat egy háromtagú, szakmai zsűri bírálja el, a közönség által megszavazott öt pályamű alkotója pedig, fejenként 50 ezer forintos díjazásban részesül. Emellett a „felöltöztetett” ajtók, a Hörmann szigetszentmiklósi kiállítótermében is kiállításra kerülnek.

További információt a Hörmann pályázatáról az alábbi linken: https://www.hormann.hu/palyazati-felhivas/ és a Hörmann FB oldalán találnak.

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

AREZZO Rituálé

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

A könnyen tisztítható zuhanyzók nyomában

Megbízható védelem árvizek esetén: Hörmann vízálló acél (OD) és alumínium bejárati ajtók

Kapuk karbantartása, szervizelése

Rend és biztonság a kertben – okos tárolási tippek az egész családnak

Így dolgozunk mi a Hörmannál ‒ garázskapu-beszerelés lépésről lépésre

A Hörmann megoldásaival már ma elérhető a jövő okosotthona

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

A ház, ahol a garázskapu is stílust teremt – egy különleges átalakítás története Hörmann kapukkal

Kerti tárolás új szinten: bemutatkoznak a Juno eszköztárolóházak

Hörmann TurboLux nagysebességű kapuk: gyorsabb, világosabb, csendesebb

Ermetika xREVERx – Az univerzális nyitásirányú tapétaajtó, ami alkalmazkodik hozzád

Tetőablak kiegészítők: funkció és esztétika

Élet a tetőablakon túl: különleges megoldások a tetőtér maximális kihasználásához

Egy magyar design a világ színpadán: szavazzunk együtt a Geberit Design Contest 2026 nemzetközi fordulójában!

Kaliforniai szemlélet, európai elegancia – egy ipari pince új élete Laki Adrienn tervei alapján

A tetőablak beépítés ára 2026-ban

Alumínium ablakok otthonra: miért választják egyre többen ezt a megoldást?