Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Passzívházak Nyugat-Európában

A passzívházak 80–95 százalék fűtési energiát és szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg, és nem kerülnek sokkal többe, mint a hagyományos épületek. Európa-szerte már több mint 32 ezer épült, így irányadó szerepet töltenek be az energiahatékony és a nulla szén-dioxid-kibocsátás közeli építészet terén.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Ennek eredménye, hogy az így megvalósult épületek csak minimális mennyiségű a klímára káros gázokat bocsátanak ki teljes élettartamuk alatt. 2011. május 27-én és 28-án 1200 nemzetközi résztvevő fog a témáról ülésezni és informálódni a kapcsolódó szakkiállításon.

A konferencia a szakma legnagyobb rendezvénye, amelyet évente tartanak meg változó helyszíneken. Az idén az építőipari kiállítások szuperlatíváját láthatjuk az ausztriai Innsbruckban. Nincs másik olyan építési szabvány, amely új épületek esetében mindössze 2–5 százalék és  a felújítás során 8–15 százalék a többletköltséggel, képes lenne arra, hogy lehetővé tegyen 80–95 százalék fűtési energiamegtakarítást. (Ez a többletköltség Nyugat-Európára érvényes. Magyaroszágon a jelenleg érvényben lévő épületenergetikai előírások még viszonylag lazák, ezért a többletköltségek ennek akár 2–3-szorosát is kiteszik.) A konferencia résztvevői a bő programon kívül megtekinthetik az eddig megépített legnagyobb passzívházakat is.

Olympiai falu 444 lakással

A passzívház-szabvány már ma eleget tesz az EU átlal meghatározott „közel nulla energiájú épület" követelménynek, amely a tervek szerint 2021-től kötelező lesz minden új épületre a tagállamokban. A fennmaradó energiaigény minden nehézség nélkül fedezhető megújuló energiaforrásokkal.

Mára már 32 ezer passzívház létesült 13,9 millió négyzetméter hasznos alapterülettel. Ezek évente 175 millió euró energiaköltséget és 200 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg. Ezekből 800 épület felújítás és az összes hasznos alapterület 17 százaléka középületben található. Európa-szerte 46 ezer lakás épült így. A passzívház szabvány műszakilag rég kiforrott, és működése ezerszeresen elenőrzött. A legrégebbi passzívház Darmstadtban idén ünnepli 20. születésnapját.

Lodenareal lakópark 354 lakással

A passzívház nyereséges stratégia mindenki számára: a gazdaság, a dolgozók, a politika nyernek a magasabb értékteremtés miatt, amely a régióban marad. A felhasználók, a befektetők profitálnak az alacsony fenntartási költségekkel és a magas komforttal, a társadalom pedig az alacsonyabb energiaimporttól való függőséggel. Prof. Dr. Wolfgang Feist, az innsbrucki egyetem docense, az energiahatékony építés munkacsoport vezetője szerint ez a passzívház sikerének a kulcsa. Anton Steixner miniszterelnök-helyettes szerint, aki az innsbrucki konferencia védnöke, „a legfontosabb energiaforma az energiahatékonyság. Függetlenít bennünket a foszilis és nukleáris energiaimporttól és az energiából önellátó régiók kialakulásának feltétele. A lakásépítés célzott állami támogatásával a tiroli régióban erőteljes gazdasági fellendülés történt, és a lakók élvezik a magas komfort és a szociális biztonság nyújtotta előnyöket.”

Szükséges, hogy az állam és az önkormányzatok – mint ahogy ez az EU-rendelet is előírja – példát mutassanak a megvalósításban. Azok a passzívház „világítótorony régiók”, amelyek önkéntesen határozatot hoztak arra, hogy a középületeiket kizárólag passzívházként építik meg, fogják bemutatni a konferencián a sikeresen megvalósult projektjeiket. Prof. Dr. Feist örömmel szólt arról, hogy már 27 „világítótorony régió” van Európában, amelyben összesen 25 millió ember él. Ez ist azt mutatja, hogy ez a kiemelkedő épüleszabvány a világ minden táján sikerrel megvalósítható. „Meglátjuk, hány régió fogja még május 27-ig követni ezt a felhívást. Mindegyiket fel fogjuk kérni a színpadra – reméljük mind elférnek rajta” – így Feist professzor.

Energiapark Innszbruck

Nem csak a klímavédelem vagy az energiatakarékosság az oka, amiért a passzívház standard bekerült az európai építési előírásokba. Az épületkárok elkerülése, az értékállóság és a nagy mértékű komfort növekedés szintén döntő jelentőségűek. Mindezekről szakértői kézből lehet tájékozódni a konferencián, méghozzá a gyakorlati oldalról. Ezért az ezévi konferencia nem csak a passzívházak úttörőinek lesz szakmai találkozója, hanem minden jövőbe látó építőiparban tevékenykedőnek és döntéshozónak.

Aki el szeretne látogatni Innsbruckba a passzívház-konferenciára ésa szakkiállításra, itt talál bővebb felvilágosítást: http://www.passivhaustagung.de/

Népszerűek a témában

Miért nem az okosotthon a legdrágább egy házban, csak annak hisszük?

A Hörmann megoldásaival már ma elérhető a jövő okosotthona

Több mint okosotthon – Az AI alaposan átrajzolja az otthoni szórakozás dimenzióit

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

AREZZO Rituálé

Elegáns Pivot ajtók a Hörmann vállalattól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Így válasszon kiegészítőt zuhanyzóhoz

Építőipari, Faipari és Kertépítő Mester Workshow 2026 - két nap, ahol a szakma találkozik a jövővel

Rekord számú látogatóval zárt az idei Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, valamint a Burkolói Workshop

Hogyan és miben lakunk a közeli jövőben? - Új anyagok és technológiák az építészetben

Hatalmas sikerrel zárult a 2023-as Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás

Ha jól csináljuk, rengeteget spórolhatunk a szigeteléssel – 5 szigetelési hiba, melyeket mindenképpen kerüljünk el!

Az árnyékolók kiválasztásánál is fontos szempont az energiatakarékosság – Szakértői Tanácsok

Házat, de gyorsan! - 3. rész - A sokezer éves az új modern

82 év alatt újulhat meg a teljes családi ház állomány Magyarországon. Unokáink már látni fogják?

Kulcs a korszerűséghez: hővisszanyerős szellőztető rendszert minden épületbe!

“A maximumot kihozni a tervezésből, csak az ügyféllel együtt lehet” – beszélgetés Zámbó Tímea építészmérnök, belsőépítésszel, az Év fürdőszobája pályázat díjazottjával

Fürdőszoba Kiállítás | 2020 | Mezítláb a Párisi udvarban - KROKI stúdió

5+1 fontos tudnivaló az építkezést megelőző földmunkákról: gépek, árak, időtartam

Közös nevező, közös siker – tizenegyedik alkalommal rendezte meg Őszi Szakmai Konferenciáját a LOSZ

A nyugalom művészete – bemutatjuk Hasse Ágnest, a LOSZ Év lakberendezője 2026 Otthon kategóriájának győztesét

A tér minden eleme ugyanannak a történetnek a része – Bemutatjuk Németh Rita lakberendezőt, az Év szobája 2026 pályázat második helyezettjét

Rekordszámú látogató, inspiráló szakmai programok és több mint 100 márka – ilyen volt a Bútor, Lámpa, Dekor és HoReCa – Office Design Kiállítás 2026