A tetőtéri lakások és a pici négyzetméterek mindig kihívást jelentenek bárki számára. Ebben az alig pár négyzetméteres lakásban a funkciók egybe olvadnak, hiszen nincs tér igazán önálló helyiségekre.
Érdekes módon úgy választották szét a teret, hogy az icipici konyha a hálószobában kapott helyet és a nappalit és étkezőt is ugyanez a helyiség szolgálta. Sajnos nem volt túl sok választás ebben a kérdésben, hiszen másra nincs is igazán hely. Ez a lakás egy személyes, valószínűleg fiataloknak vagy kiadásra készült.
Az egészben azonban látványos a szürke, látszó gerendás, loftos stílus a fém térelválasztóval. A dzsungel tapéta és a rózsaszín csempe feldobja az összhatást, és szerencsére az elrendezéstől tágasnak hat a lakás, pedig láthatóan egyáltalán nem az.
Úgy vélem, mindent kihoztak belőle, amit egy ilyen kis térből lehetett.














