Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

A falba épített tartályok megbízható, új generációja a svájci Laufentől

Talán kevésbé köztudott, de a világ első fali wc-jét a Laufen készítette 1964-ben. Addig még csak álló wc-k léteztek. A fali wc új innováció volt, amely higiénikusabb tisztítást tett lehetővé a wc környékén, ugyanis egy mozdulattal fel lehetett mosni alatta. Azonban a fali wc-k megalkotásához egy olyan szerkezetre is szükség volt, amely képes biztonságosan megtartani a kerámiát és a rá nehezedő súlyt valamint magába foglalta az öblítéshez való vizet és az alkatrészek cseréjét is lehetővé tette a falban, bontás nélkül.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A Laufen Keramik Holding AG fő profilja a kerámia gyártás volt ekkoriban, így egy szintén svájci, falon kívüli tartályokat gyártó céggel közösen alkották meg hozzá az első falba épített tartályokat szerelőkerettel. Ma ennek épp 60 éve és a Laufen sok más termékkel együtt már falba épített tartályokat is gyárt. A németországi tartálygyárból kerülnek ki a jelenlegi falba épített tartályok új generációi, amelyek szakítanak az eddigi hagyományos technológiával és magasabb szintre emelik azokat.

Laufen fali wc

Bowdenek

Leglényegesebb eltérés a hagyományos műanyag pálcikás rendszerekkel szemben a bowdenes technológia. A Laufen új generációs INEO tartályainál az öblítőszelep működtetését a nyomólapokon át nem műanyag pálcikás rendszerrel oldja meg, hanem bowdenek segítségésel. Így a nyomógombok kis vagy nagy mennyiségű öblítőgombjának megnyomásával az erőátvitel közvetlen az öblítőszelepnél jelentkezik.

Laufen fali wc

Ez sokkal megbízhatóbb és ellenállóbb szerkezetet eredményez, a bowden, akárcsak a kádtöltőnél vagy a bicikli fékeinél szinte elnyűhetetlen. A technológiának köszönhetően amellett, hogy a piacon kapható legkisebb nyomólapokat forgalmazzuk, a nyomógombok variálhatósága is lehetségessé válik. Így hozva létre igen különleges és esztétikus megoldásokat az egyetlen, a vásárlók által is látható részen, vagyis a nyomólapokon. Újdonságok még szintén a PVD színek, melyek színekben tökéletesen harmonizálhatnak a fürdőszoba csaptelepeivel és a kiegészítőkkel.

Masszív szerkezet

A falba épített tartály acél kerete 400kg-ot bír és már az egyedi zöld színével is jelzi, hogy valamiben különbözik a piacon kapható termékektől. A szerkezet több ponton megerősített és gyárilag tartalmazza a fali rögzítőket, amelyek 3D beállítást tesznek lehetővé. A gyors rögzítővel egy mozdulattal beállíthatjuk a tartály függőlegességét és egy kattintással stabilizálhatjuk is azt. A méterjel és a tartály középjel a szerkezetbe bevésett, ily módon mindig biztosan jelzi azokat. Fontos még tudni, hogy a Laufen fali wc-k is 400kg-ra vannak hitelesítve, ezáltal biztosan megnyugodhat az is, aki eddig ódzkodott volna a fali wc-k stabilitásától.

Laufen fali wc

Szigetelés

Egy nem megfelelően vagy csak előről szigetelt tartálynál megjelenik a pára lecsapódása, ami a tartályban lévő hideg víz és a szoba meleg hőmérséklete miatt keletkezik és ez hosszú távon a fal mögött penészképződést okozhat, ami igen nagy gondot jelent. Éppen ezért a Laufen Ineo új generációs falba épített tartályai már teljesen körbe szigeteltek: alul, felül és hátul is, így akadályozva meg a pára lecsapódását és a penész képződését. Ráadásul a megfelelő és teljes szigetelésnek köszönhetően a működése is halkabb lesz.

Csöndesebb

A sok hasznos újítás mellett ez az egyik leggyakoribb visszajelzés a vásárlóktól.

Freshbox

Illatos és tiszta öblítés minden egyes lehúzással. A wc kacsáknak leáldozott a perem nélküli rimless wc-k megjelenésével és a wc peremére tehető vagy a wc belsejébe nyomható illatosítóknak is kifelé áll a szénájuk. Az új trend a wc tartályba helyezhető illatosító és vízkőoldó tabletta, amely láthatatlan marad, mégis minden egyes öblítésnél kifejti hatását, mert közvetlenül az öblítővíz tartalmazza a hatóanyagokat. A szép kék színűre színezett víz halványulása jelzi, ha kifogyóban lenne a tabletta.

Laufen fali wc

Ezen tabletták fogadására a Laufennél egy úgynevezett freshbox kosár került kiépítésre a tartályon belül, amely gyári tartozéka a szerelőkeretnek, így teszi lehetővé a tabletták hatékony elolvadását. Ráadásul a bowdenes szerkezetnek köszönhetően a nyomólap könnyű levétele után bőven marad hely a tabletta behelyezésére, következésképpen mindig friss és tiszta wc-nk marad.

Laufen fali wc

Szerelőbarát sablonok

A méterjel és középjel bemarása és a fali rögzítők hozzá csomagolása mellett olyan szerelőbarát sablonokat készítettek az Új Ineo tartályokhoz, amelyek a gipszkartonos vagy a burkoló munkáját segítik. Az öntapadós sablonok ráragadnak a gipszkartonra, így jelölve a kivágások pontos helyét. Ezzel vége a méricskélésnek, csak ott kell kivágni a gipszkartont ahol, valóban szükséges.

Laufen fali wc

Összefoglalva a Laufen Ineo új generációs tartálya mellett szóló érvek:

  • bowdenes technológia
  • teljesen körbeszigetelt tartály
  • 400 kg terhelhetőség
  • gyári 3D fali rögzítők
  • méter-, és középjel bemarva
  • kis nyomólapok akár PVD színben
  • fresh box
  • szerelő sablonok
  • ár

Érdeklődöm a Laufen Ineo wc tartály iránt

Népszerűek a témában

43 milliméter funkcionalitás - Az új Geberit CleanLine30 jellemzői

Hogyan válaszd ki a tökéletes zuhanykabint?

Mofém Dual control - ahol a kényelem és a biztonság tökéletes harmóniában találkozik

Ez is érdekelhet

5 lámpa típus, ami nem hiányozhat az otthonodból

Fürdőkád stílusválasztó – 3 stílus, 3 kád, 3 fürdőszoba

Talán a legjobb családi jakuzzi a piacon – a VitalSpa ‘Bermuda’ masszázsmedencéje (TÉNYLEG 5 személyes)

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

AREZZO Rituálé

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Kerámia vagy öntött márvány mosdót válasszunk?

A modern elegancia új szintje: Sabina Pro Slim matt fehérben

Higiénia és kényelem új dimenzióban: Geberit AquaClean Alba higiéniai berendezés és TurboFlush technológia

Innováció, ami látható és érezhető - Az AREZZO Design új fürdőszobai megoldásai: ULTRA VORTEX - OREGON WC család

Álmodd újra fürdőszobádat és fedezd fel a kényelem új dimenzióját a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításon!

Amikor a víz maga a dizájn - A mosdók új dimenziója

A tökéletes fuga titka - megoldások foltok és elszíneződés ellen

Új szintre emelve: 8 mm-es üvegvastagság a Radaway prémium zuhanykabinjaiban

Intim wellness a Laufen segítségével: bidéfunkciós WC-k – Higiénia, kényelem és design egyben

„Különleges kihívásként élem meg a terek újragondolását, a harmóniát sugárzó látványvilág megalkotását” – Kárpáti Krisztina, az Év fürdőszobája 2025 pályázat 1. helyezettje

Tisztaság, kényelem, csend – elindult a Mofém WC programja!

A fürdőszobák új kedvence lesz a Laufen stílusos és kifinomult kollekciója

Fa hangulat kompromisszumok nélkül – ezért hódítanak az Everwood kádburkolatok

Okostükör a fürdőszobában: luxus kütyü vagy valódi segítség a mindennapokban? Az okostükör már nem a jövő, hanem a modern fürdőszobák egyik leghasznosabb eleme