Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Épületek vízszigetelésének fontossága

Már meglévő és újonnan épülő otthonunkban célszerű kiemelt figyelmet fordítanunk a vízszigetelésre.

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

Az épületek szerkezeteire háromféle formában megjelenő nedvességhatás jelenthet veszélyt. A felszíni, csapadék formájában megjelenő víz, a felszín alatti (pl. talajpára, talajnedvesség, talajvíz, rétegvíz, torlaszvíz vagy a leszivárgó csapadékvíz), illetve az épület funkciójától függő ún. használati víz. Mindhárom hatás ellen a nedvességnek kitett épületrész vízhatlan szigetelésével és a keletkező víz szerkezettől való elvezetésével lehet védekezni.

kivitelezes_szigeteles_2011.08.12.4

A kettő módszer együtt hatékony, ezért a megválasztott vízszigetelési és vízelvezetési technológiát egymással összehangoltan kell megtervezni és megépíteni. Többnyire ismerős az, amikor beázunk, vagy beáztatnak minket. Egyik eset sem kellemes és akár többször is előfordulhat, ha nem a megfelelő anyagokat használjuk fel a probléma megoldására. Egy új ház építésekor nem csak pár évre tervezünk, hanem generációkra előre. Fontos az épület időtállósága, és épp ezért az építéskor használt anyagok minősége, azok szakszerű kiválasztása, beépítése. Javasolt minden esetben, hogy a munkát szakemberrel végeztessük. Nem mindegy, hogy milyen szigetelést használunk például a vizes blokkoknál vagy a lakótérben, illetve a picében, garázsban. Az épületekre és azok szigetelésére is léteznek szabványok, melyek előírják a szükséges technikai feltételeket.

A csapadékvizek elleni szigetelés számtalan módja közül a legmegbízhatóbb anyagok - természetesen a napsugárzás káros hatásaitól védetten beépítve - a nagy hagyományokkal rendelkező bitumenes, illetve a könnyű alkalmazhatóságuk miatt kedvelt műanyag (PVC) szigetelő lemezek. Az eső vagy hó formájában lehulló csapadékok, azaz a felszíni vizek elvezetéséről megfelelően lejtetett tetőfelületekkel, és szilárd térburkolatokkal illetve az ezekhez kapcsolódó vonalmentén kialakított ereszcsatornákkal, lefolyó csatornákkal vagy a burkolat síkjába süllyesztett folyókákkal gondoskodhatunk. A tetőn beépített szigetelőlemezeknek ilyenkor a megfelelő hőállóság mellett az épületszerkezetek mozgásából adódó és a kivitelezéskor előforduló mechanikai hatásoknak kell ellenállnia, míg a vízelvezetés elemeinél a szükséges vízelvezetési képesség, a megfelelő lejtés és vízkivezetés mellett, a tisztíthatóság és az esztétikus megjelenés is követelmény. Extra, és a rohamosan terjedő növényzettel telepített tetőkre vonatkozó további követelmény lehet a lehullott csapadékvíz megtartása vagy a felhasznált anyagok gyökérállósága is.

kivitelezes_szigeteles

A felszín alatti vízszigeteléseknél elsősorban terhelhetőségük és a tartósságuk miatt a bitumenes lemezszigetelések használata terjedt el. Ezek beépítési formája lehet vízszintes vagy függőleges irányú, ezért a hozzájuk kapcsolódó vízelvezetési technikák is ezek szerint csoportosíthatók. A függőleges felületről történő vízelvezetést felületszivárgók segítségével, a vízszintes irányú víz összegyűjtését és elvezetését pedig felületszivárgó lemezek és szivárgócsövek (draincsövek) együttes alkalmazásával érhetjük el.

A komplett rendszereknek ilyenkor a megfelelő vízelvezetési képesség, a tisztántarthatóság és a terhelhetőség követelményének kielégítése mellett a talajszemcsék bemosódását is meg kell akadályoznia és esetenként, pl. lejtős terepen, a jelentkező torlasz- vagy rétegvíz okozta hidrosztatikai nyomást kell megszüntetnie. Ugyanígy felszín alatt mindig jelentkező követelmény a talaj, a talajvíz, és a gyökerek kémiai és biológiai károsító hatásainak való ellenállás képessége. A fent bemutatott nedvességhatások elleni védekezés mellett esetenként a használati vízzel szemben is szigetelni kell. Ez a szigetelés a padlóba beépített összefolyók mellett az igénybevételtől függően műanyag vagy bitumenes kent szigetelés, illetve hagyományos bitumenes lemezszigetelés lehet.

kivitelezes_szigeteles

Ha az építés során a vízszigetelés nem kapott elég nagy figyelmet, vagy a kivitelezés minősége nem volt megfelelő, kénytelenek leszünk utólag megoldást találni a problémára. Ehhez nyújt segítséget az utólagos vízszigeteléssel foglalkozó cikkünk.

Folytatjuk...

Népszerűek a témában

10 tipp a fürdőszoba vízszigeteléséhez – Ezzel lesz esztétikus és tökéletesen működő a fürdőszoba

Ez is érdekelhet

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

Textúra, ami életre kelti a fürdőszobát

Elegáns Pivot ajtók a Hörmann vállalattól

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Ezeket a tetőépítési trendeket vedd figyelembe, ha építkezel

Gyors, díjmentes, nagyságrendi számítás a Terrán TetőKalkulátorával!

Építkezzen okosan - Leier rendszerház akció

Színtiszta zuhanyzási élmény: a Radaway Hypnotic színes zuhanyzóit ajánljuk a tusolás ínyenceinek

Ravak Roll - Professzionális tolóajtós zuhanykabin

Az Ekinex olyan épületautomatikai kapcsolócsaládot alkotott, amely megtestesíti az olasz dizájn esszenciáját, a részletekre való odafigyelést, a csúcstechnológiát és az innovációt.

Falazzunk együtt: új online tudásbázis a tudatos önépítőknek

Vegyük kezünkbe a rezsicsökkenetést! Födémszigetelés saját kezűleg

Csökkentse energiaköltségét 25 százalékkal akár egy nap alatt – mutatjuk hogyan!

Szárazépítés vizes helyiségekben Austrotherm UNIPLATTE® építőlemezekkel

Homlokzati hőszigetelő rendszerek felújítása

Szorult helyzetben - Hatékony hőszigetelés kis vastagságban

Ha jól csináljuk, rengeteget spórolhatunk a szigeteléssel – 5 szigetelési hiba, melyeket mindenképpen kerüljünk el!

Az energiapazarló családi házak szinte eladhatatlanok - Soha nem volt ennyire sürgető és zsebbe vágó egy-egy családi ház szigetelése

10 + 1 tipp otthonunk sikeres energetikai korszerűsítéséért

Hőszigeteléssel a valódi és tartós rezsicsökkentésért

PIR, az új generációs hőszigetelés

Optimális lakóklíma környezetbarát hőszigeteléssel – akár belső oldali hőszigetelésként is

Miértek és hogyanok a hőszigetelésben – Gondolkodjunk rendszerben!