Hirdetés
Építkezel? Felújítasz? A lakásodat rendezed be?
Ötlettár ikon

Forró a helyzet – Tűzvédelem és biztonsági óvintézkedések otthonainkban

Bekapcsolva hagyott vasaló, a tűzhelyen felejtett fazék, a konnektorban hagyott elektromos töltők vagy épp a garázsban tárolt lakkok és más gyúlékony anyagok – a mindennapokból jól ismert tűzesetek okozói. A tűzesetek nagyja sajnos emberi mulasztás vagy gondatlanság miatt következik be, de vajon hogyan küzdhetünk ellene? Hogy tehetjük otthonunkat a leghatékonyabban tűzbiztossá?

Ez a cikk több mint 2 éves. Lehet, hogy bizonyos része már nem aktuális.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a lakóháztüzek száma 2015-ben, a 2014-ben mért 5 825-ös adathoz képest majd hétszázzal megugrott, egészen pontosan 6 512-re. 2016-ban 6 534 lakástűz-esetet regisztráltak, ami továbbra is kis mértékű romlást mutat. „Évente átlagosan 6 500 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, naponta átlag 15 ilyen eset van” – foglalja össze a magyarországi lakástűz-statisztikákat Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője. „A lakástüzeket leggyakrabban a nyílt láng használata, a meghibásodott elektromos eszközök, fűtőeszközök, vagy ezek helytelen használata, a sütés-főzés, illetve a dohányzás okozza. A családi házak esetében gyakoriak a kéménytüzek is, amelyek jellemzően a nem megfelelő tüzelőanyag elégetésére vezethetők vissza” – részletezi Mukics.

Tűz elleni védelem Hörmann tűzgátló ajtókkal
Tűz elleni védelem Hörmann tűzgátló ajtókkal

Az első gondolatunk az volna, e tűzesetek jelentős részét a karácsonyi időszakban keletkezett tüzek teszik ki. Ez a feltételezés azonban téves. Otthonunkban számos olyan helyiségben keletkezhet tűz az év bármely szakában, melyre tűzbiztonsági szempontból kevésbé számítanánk. Ilyen például a garázs. Gyakran tárolunk itt tűzifát, téli- és nyárigumikat, netán az autóba vagy a fűnyíróba szánt benzinnel teli kannákat, melyek könnyen lángra kapnak. Szintén veszély forrása lehet az alagsorban berendezett hobbiműhely, ahol rendszeresen dolgozunk lakkokkal, festékekkel. Az alagsorban így keletkezett tüzet ráadásul többnyire csak akkor fedezik fel, miután a tűz és a füst átterjedt az alagsori vagy akár a lakóházi folyosókra is.

„Tűz esetén, ha már megtörtént a baj, komoly fizikai védelmet biztosítanak a tűzgátló nyílászárók. Válasszunk bevizsgált, építésfelügyeleti jóváhagyással rendelkező tűz- és füstgátló ajtókat a tűzvédelmi szempontból kényes helyiségekhez (ilyen például a kazánház, a műhely vagy a garázs), melyek az európai szabványoknak és nemzeti követelményeknek is megfelelnek. Ezek olyan tűz- és füstgátló, füstgázt is elzáró biztonsági acélajtók, mint például a Hörmann HH30-A1 tűzgátló ajtók, melyek használatával az esetlegesen bekövetkezett szerencsétlen balesetekkor is biztonságban tudhatjuk otthonunkat” – monda el Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. cégvezetője.”

Tűz elleni védelem Hörmann tűzgátló ajtókkal
Tűz elleni védelem Hörmann tűzgátló ajtókkal

Mivel a lakástüzek majd száz százalékát emberi mulasztás vagy gondatlanság okozza, mi magunk tehetünk a legtöbbet otthonaink védelméért. Legyünk ezért elővigyázatosak, gondoskodjunk otthonunk és lakókörnyezetünk biztonságáról az év minden szakában!

Telefonon érdeklődöm a Hörmann termékekről Hörmann termékek viszonteladói

Népszerűek a témában

Ajtók újragondolva – a minimalizmus és az elegancia találkozása

Alumínium ablakok otthonra: miért választják egyre többen ezt a megoldást?

Hatékony épületelem vagy a lakberendezés része: ilyen a modern ablak

Ez is érdekelhet

A Hörmann új generációs beltéri ajtói az otthon lelkévé válnak

Helytakarékos építészeti megoldások modern enteriőrökhöz

AREZZO Rituálé

JIKAclean MILA - a higiénia új dimenziót kap!

Inspirálódj, és formálj a térből élményt!

Murexin Toplevel aljzatkiegyenlítők - Biztos alapokon

Garantáltan alapos öblítés - A TurboFlush lehetővé teszi

Mennyibe kerül, és miért éri meg jakuzzit vásárolni?

Paradox M25 – Okosvédelem otthoni, üzleti és ipari környezetben

A ház, ahol a garázskapu is stílust teremt – egy különleges átalakítás története Hörmann kapukkal

Értékei biztonsága egy kattintásra: Paradox Kivitelező kereső

Kerti tárolás új szinten: bemutatkoznak a Juno eszköztárolóházak

Hörmann TurboLux nagysebességű kapuk: gyorsabb, világosabb, csendesebb

Ermetika xREVERx – Az univerzális nyitásirányú tapétaajtó, ami alkalmazkodik hozzád

Tetőablak kiegészítők: funkció és esztétika

Élet a tetőablakon túl: különleges megoldások a tetőtér maximális kihasználásához

A tárolórendszerek programjának bővítése: új Juno eszköztárolóházak a Hörmanntól

Tetőablak kisokos: minden, amit a tetőtéri ablakokról tudni kell

Ablakválasztás az év trendszínéhez: itt a természetes hatású Mocha Mousse

Ajtók újragondolva – a minimalizmus és az elegancia találkozása

A tetőablak beépítés ára 2026-ban

Alumínium ablakok otthonra: miért választják egyre többen ezt a megoldást?

Miből legyen a kerti tároló? Fa, fém vagy műanyag lesz a megfelelő?

Hogyan válaszd ki a tökéletes zuhanykabint?